Kolomenszkoje, Bolsoj, Puskin - kezdek beleszokni a dolgokba

Hamarosan a negyedik hetünket tapossuk, és kezdjük megszokni a dolgokat. Vagy talán éppen ellenkezőleg. Kezdem talán a nyelvvel, hát azzal úgy állok, ahogy eddig még sohasem. Azt hiszem, Eszter mesélte indulás előtt a kultúrsokk fázisait, persze már rég elfelejtettem őket, de ez lehet az egyik, tudniillik mikor megérkeztünk, 2-3 napig egy szóra sem emlékeztem, aztán tökre beindult a dolog, mindenkivel gond nélkül kommunikáltam, a legkacifántosabb igék is eszembejutottak, egészen pár nappal ezelőttig. Valamelyik nap, amikor túl sok óránk volt, és már az ikszedik órát ültem végig úgy, hogy közben egy percet sem pihen az agyam, mint otthon pihent mondjuk Jászay-s órán (mert jórészt azért pihen, még ha nem is úgy érzi az ember), hanem minden egyes másodpercben pattanásig feszül, mert még az is plusz energia értelmezni, hogy "kinyithatom-e az ablakot", vagy csak egyszerűen "szeretem a macskákat, üngyülibüngyüli". Szóval rettentőnehéz most, az előbb voltam lent cigizni Balázzsal meg egy szerb csajjal (ezentúl Jaszmina), kérdezett valami nagyon egyszerűt ("megharagudtál-e ránk"), én meg egyszerűen nem fogtam fel. Blokkolt az agyam, remélem, nagyon remélem, hogy pár napon belül újra felpörög, mert így nagyon elesettnek érzem magam.

***

Előző hét vasárnap bementünk a belvárosba, a Majakovszkij múzeumot akartuk megnézni, ami elvileg mindenkinek mindig ingyenes, megnéztük a honlapon, háromféleképpen a gugli tervezőn, odamentünk, és egy kis papírfecnire filctollal ki volt írva, hogy bocsi, de elköltöztünk ide, ide és ide. Ami amúgy nem volt túl messze, a belváros másik oldalán, csakhogy itt a belváros másik oldala három metrómegálló és tíz kilométer, mi meg nem akartunk rápazarolni még egy jegyet, szóval inkább csak sétáltunk a Kitaj-gorodon (amiről most olvastunk szöveget, és nem kínai várost jelent, hanem régebben itt egy erődítmény volt, a második legrégebbi a Kreml után, és az óorosz "kita" szó oszlopot jelent, szóval valójában oszlop-város a neve). Végül valahogy elkeveredtünk a Vörös-térre, ahol a Lenin-mauzóleum még mindig zárva volt, felsétáltunk a Moszkva-hídra, aztán megláttuk a Hram Hriszta Szpaszityelját, és úgy döntöttünk, hogy elsétálunk hozzá. Egy ilyen tengi-lengi amúgy hozzávetőlegesen olyan 4-5 km lehet, plusz persze amit még a kolitól a metróig sétálunk az összesen három, szóval vagy birod, vagy két hét múlva ízületgyulladással fekszel itthon. Harmadik megoldás, hogy nem mész sehova, dehátnadekérlek, Moszkvában?

séta a Kitaj-gorodban

A hram egyébként csodálatosan gyönyörűséges, habár nem túl régi ez a változata, tudniillik Sztálinkoma leromboltatta, hogy ő oda majd felépíti a szovjet csodaszállót (vagy mit), az adatokra nem emlékszem, de a jól ismert szovjet léptékű méreteket képzelt el, a tetejére az alapozással arányos nagyságú Lenin-szobrot. Nos hát szegény kifutott a pénzből, és csak az alapozáshoz való gödröt ásták ki neki, amikor lefújták az akciót. Később, Gorbacsov idejében a kiásott gödröt ötletesen medencének használták (és akkor itt megállsz, és elvisítod magad, hogy MIII???), aztán meg valamikor a rendszerváltás környékén (?) építették meg újra a most látható székesegyházat, szigorúan az eredeti mintájára. Nos, ne lőjetek le, ha nem pontosan így történt, én valami ilyesmire emlékszem, de olyan messze van a könyvem, hogy pontosan megnézzem, namegaztán nem is az adatok számítanak, hanem a benyomások, azok meg... nos, hát csak akkor tetten érhetők, ha valaki személyesen eljön, mert ezt se képpel, se leírással, se visítozással, se semmivel nem lehet leírni, olyan. Inkább csak erről is beteszem a videót, nem akarok most túl sokat fecsegni róla.

Bent is voltunk, csak ott nem lehetett kamerázni, na meg nem is akartam, mert nagyon zavartam volna az oroszokat. Fura egy a pravoszlávia egyébként, inkább hasonlít valami törökös vallásra, mint a katolikusra, minden három méteren egy-egy ikon van kiállítva, mellette gyertyatartó, és persze mindegyik szent felelős valamiért, a hívő ahhoz járul oda, amelyikre éppen szüksége van, háromszor meghajol és háromszor keresztet vet, elmormog egy imát, háromszor megcsókolja az aranykeretet (vagy az aranykeretre borulva mondja az imát), hajlongás és keresztvetés, és a végén a gyertyagyújtás. Mindig, mindegyik ikon előtt áll valaki, és rengetegen, rengetegen vannak. Szóval én csak zavaró tényezőnek éreztem magam, nem is néztem meg rendesen az ikonokat, de azért gyönyörű volt belülről is az egész.

Most héten csütörtökön meg a Kolomenszkoje parkban voltunk, ez is hatalmas, valamikor cári nyári rezidencia volt, és természetesen teljesen külön állt Moszkva városától, mint egy kis falu, de most már persze azt mondjuk, hogy egy köpésre van a belvárostól. A metró egyébként tök fura, hogy nem a Moszkva folyó alatt meg át, hanem kijön fölé egy hídra, pedig sokkal kisebb folyó, mint a Duna, és mégis. Előbb a mézpiacra mentünk el, mert csak október nyolcadikáig van nyitva, és hát nem mondom, hogy nem érte meg. Mindegyik mézet végig lehetett kóstolni, ennyi mézet még életemben nem ettem. A végén már nem is emlékeztem rá, hogy melyiket vettem meg, csak annyira, hogy finom volt és édes. Egyébként azt hiszem, hogy áprilistól minden nap van ez a vásár, a Kolomenszkoje területén belül, a piactéren, és hát 150 rubeltől olyan 7-800 rubelig vannak a mézek, én egy 300 rubelesből vettem 100 rubelért, és mint itthon kiderült, gyöngyajak-macskagyökér (mind a két növény erős idegnyugtató) mézet vettem.

Ezek után végigsétáltunk a parkon hosszában, ami egy olyan 6-7 km lehetett, telis de teli a régi cári dinasztiák hagyományával, XVII-XVIII. sz-ot idéző almáskertek, amíg a szem ellát, pravoszláv építészeti csodák (köztük a Mennybemenetel-templom, ami a UNESCO-n is rajta van), Szibériából hozatott faházak, és persze a cári fapalota. Gyönyörű minden, de leginkább az almáskertek, hát azokban el tudnék sétálgatni egy abroncsos ruhában, Austent meg Brontéket olvasgatva egy pár hétig. Egyrészt mert akkorák, és annyi (legalább 3-4 kertet számoltam össze), másrészt meg mert egyszerűen gyönyörű. De beszéljen helyettem megint a videó, már megint túl sok a fecsegés.

Úgy terveztük, hogy szombaton színházba megyünk, amit már le is írtam valamelyik előző bejegyzésben, hogy hogyan működik, egész napos listatartás. Nos, nagyonnaggyon nehezen be is osztottuk a sort, ki ki után megy, Balázs, Orsi meg Jaszmina ment reggel fél ötre, mert ők előtte így elmentek bulizni, és onnan be tudtak menni, aztán mikor odaértek, kiderült, hogy már csak kilenc hely van a 60. helyig, mert már háromkor elkezdték a listát, így "gyorsan" felhívtak minket - a szomszéd szobát -, hogy akkor döntsük el, hogy kik mennek. Na ez legalább fél óra volt, de nagy nehezen megszültük, hogy kik kerülnek akkor fel, és kinek nincs kedve így - a többiek nélkül - elmenni a Hattyúk tavára. El is mentünk 7-10ig tartottuk a listát Timivel, ami nagyon jól ment, a végén fáztunk csak egy kicsit, de nem volt semmi para. Négyre mentünk vissza, na akkor már a feje tetejére állt minden, mert egyes diákok úgy gondolták, hogy tojnak a listára és ha odaállnak a sorba háromkor, akkor majd kapnak jegyet, a listáról az első hatvan ember közül meg kiállt egy nagyhangú lány, és úgy-ahogy próbált rendet tenni és előre soroltatni az első hatvanat, amit tényleg úgy-ahogy, halál, agyontaposás és fulladás határán, de sikerült. Nos, amikor elindult a sor, ezek mint a birkák előre, mintha nem mindenki színházba készülne, hanem legalább birkakarámba a farkasok elől, és nyomtak - na még soha nem éreztem ilyet - de legalább négy-ötször majdnem elestem, és persze csak azért nem, mert préselve voltunk, mint a heringek. 

amúgy itt vagyunk a Balázzsal az institut előtt

Nos az lett a vége, hogy (egyébként a nagyhangú csaj egészen jól csinálta, mert végülis mi voltunk a lista és a hatvan ember végén, ezek szerint csak egy-kt-három ember ment be nem a listáról) Jaszmina és Balázs nem kapott csak jegyet közülünk - és szerintem a hatvan listás közül, mindenki más igen. A többiek amint megkapták a jegyet, be is ültek, csak mi maradtunk ott Balázsékkal Orsi, Fanni, Timi meg én, olyan idegesek voltunk, hogy rögtön elszívtunk egy fél doboz cigit fejenként. Amúgy nagyon szarul éreztem magam, mert (nem foglak túlajnározni, tudom hogy olvasod :D) három hete mindent megtesz értünk, és alig kapott egy köszönömöt, ezt is ő szervezte le, és csak az anyázást kapta, erre meg nem kap jegyet. Szóval a mentális egyensúlyom érdekében - mivel úgyis csak mégszarabbul éreztem volna magam, ha önző módon megnézem - átadtam neki a jegyet (ő meg 100 rubel helyett 200at fizetett nekem, úgyhogy még kerestem is rajta :D), Fanni a sajátját meg Jaszminának és hazajöttünk. Őszintén jobban érzem így magam. Majd megyünk még a Kremlbe is balettre, meg ide is, diákoknak úgy is potom pénzért hajigálnak mindenféle kedvezményes jegyeket.

***

Ma meg egyedül én keltem fel, én is csak fél nyolckor, nyolckor csörög Fanni ébresztője, de azt mondta, semmi kedve velem jönni, szóval ma volt az első, hogy egyedül mentem be a városba. Ma volt az egyetemistáknak ingyenes a Puskin múzeum, ami olyasmi, mint nálunk a szépművészeti. Óriási a saját gyűjteménye, az állandó kiállítások hatalmasok és nagyon gazdagok, és tényleg nem volt elég egy nap végigjárni - szívfájdalmamra az impresszionistákig, Chagallig, Kandinszkijig el sem jutottam, de sebaj, lesz még ingyenes nap, és amit ma megnéztem az sem volt kis falat - apa ezt az adagot, amit ma ledaráltam legalább egy hétig nézné, ha nem kettőig -, és így is öt órát voltam bent úgy, hogy nem reggeliztem és öt órát aludtam (nem, észre sem vettem). Ami vándorkiállítás volt ma (és nem tudom meddig lesz), holland csoportképek voltak (tudjátok, a viccesgallérosok), Tiziano meg preraffaeliták, és mindegyik csodálatos volt, de perszenyilván legcsodásabbak a preraffaeliták, én most beléjük szerettem, és újból átkozom a fene közoktatásunkat, hogy soha nem tanultam én rendszeresen művtörit, és nem is ismertem őket. Az állandó kiállításban pedig ógörög és egyéb híres szobrok élethű gipszmásolata, római, egyiptomi, babiloni leletek és másolatok, trójai kincsek, és rengeteg festmény európából a középkortól tényleg a XX. sz-ig, bár odáig már nem jutottam el. De beszéljen itt is helyettem a videó, csak annyit, hogy ugye mondanom sem kell, hogy az Eszteres kép volt a kedvencem Rembrandtól (ami az állandó gyűjteményben van!!!). 

Mára ennyit, kicsit összeszedetlen lett és darabos az egész, de remélem képet kaptatok a hetemről valamennyire, szóval egy hét múlva jelentkezem megint. :)