Pont, kör, háromszög

Vaszilij Vasziljovics Kandinszkij kifordul a festményből, mint az ortodox templomokból, a szentanya csupa kör, csupa háromszög, csupa vörös, csupa kék, s én a része vagyok, én is sárga és zöld, bevonz a fénye, hallom szuszogni és halkan énekelni, érzem a kékje illatát.

Elvarázsolt huszonnyolc éves járja München utcáit, szeme –, füle és orra – eddig Moszkva színcsodáihoz volt szokva, a szíriai ősvallás misztikumához, a mongol határvidék hátborzongató legendáihoz. Épp most utasított vissza egy professzori állásajánlatot Tartuba, s itt van, készen a befogadásra, készen az újra, közben keresi a régit, a megszokott bizáncközeli ortodox csodát, azt a belső bevonzást, amit az otthoni kolostorokban élt meg. Korai munkáin (több fa- és linómetszetet is találunk köztük) érezhető a naiv orosz képzőművészet hatása, szín- és formavilágát nem csupán leutánozta, részese volt babonás, hiedelmekkel, félelmekkel átitatott, s a csodára, színre-illatra-fényre teljesen nyitott érzékelésmódnak.

Kandinszkij korai korszaka

 A képek sorrendben:

 Saint cloud-i park, 1904

Saint cloud-i park, 1904

Kék lovas, 1903

Ahtirka, 1901

Coast, 1903

Guszlás 

Hegyi tó, 1899

Holdfény, 1903

Impresszió, 1900

München, Schwarbing, 1901

Nő a strandon, 1903

Odesszai kikötő, 1898

Tájkép, 1903

Tó, 1901

Tó hotellal, 1902

Gabrielle Münter, Kandinszkij felesége

Pár év múlva egy kávéházban találjuk Franz Marc, Alfred Kubin, Alexander Kanoldt és Gabrielle Münter (későbbi felesége) társaságában, Phalanx, mondja éppen – látja a pajzsok vörösét, visszaver ez mindent, magának éppen elég energiával, csak azt engedi be, ami el tudja fogadni. A Phalanx csoport (később Új Művészegyesület) fauves-okat és francia kubistákat állítottak ki Berlin szerte.

Marc és Kandinszkij nemsokára rájött: ez így nem mehet tovább, mi szeretjük a kék lovakat, a többieknek még a patája sem fordult meg a fejében. Gyorsan kiváltak és megalapították a Der Blaue Reiter (A kék lovas) néven méltán világhírűvé váló művészeti csoportot. Kandinszkijon és Marcon kívül Paul Klee, August Mavke, Robert Delaunay, Gabrielle Münter és Heinrich Campendonck csatlakozott a kéklovistákhoz. Túlvilági látomások, szökdécselő sárga tehén, absztrakt szín- és formaáradat; megfelelő recept ahhoz, hogy a századeleji műkedvelő közönség – majdhogynem sikítozva – meneküljön a kiállító teremből. Ösztönök és impressziók, nézd, ez az én meditatív világom, légy a részese, lásd te is, amit én, számomra nem léteznek a konkrét formák, a konkrét világ sem, nézd csak, minden kör és háromszög, pont és vonal, ott összesárgulnak, nézz ide, itt szétmetszik egymást és elömlik a fehérség.

Kompozíció, a Der Blaue Reiter első kiállításán ez a képe volt kitéve

Az almanach borítója

A kiállítással párhuzamosan megjelent a Der Blaue Reiter csoport almanachja, borítóját Kandinszkij rajzolta – durva és kevéssé alapos felkészítés után ömlesztve ad a kortárs olvasó kezébe száznegyven képet, birkózzon csak meg a művészek szétcsúszni készülő világot  feldolgozó, impresszión alapuló, illatot, hangot, érzelmet ábrázoló, többé-kevésbé beteges képzelgésből született fantáziavilágával. Lapozzon csak párat, ott, ott, rágja csak át magát Kandinszkij fejtegetésén a forma magasabbrendűségéről, böngéssze Marc esszéjét a szellemi javak megszerzésével szembeni emberi tompaságról, vagy olvassa Burljukot az oroszországi vademberekről! Ha ez neked nem elég, van még itt zenei anarchia is ám.

A század elején az Alpokban, Murnau környéki falvakban ha látod a felnőtt-testű kisfiút, olaj tájképeire festi meséi szörnyeit és tündéreit, kéklovas hőseit, fekete rém-mozdonyait, sárga felhőit, égszínkék hegyormait, krinolinos hölgy-szerelmeit. Tónusok, ellentétek, színpompás feszültség és nyugalom egyszerre.

Murnaui mese-korszak

  A képek sorrendben:

Arab temető, 1909

Bajorország, 1908

Temető Kocselban, 1909

Improvizáció IV

Improváció VII, 1909

Kék hegyek, lovasok, 1908-9

Kép íjásszal, 1909

Krinolinos hölgyek, 1909

Murnaui látkép vasúttal és kastéllyal, 1909

Murnaui templom, 1910

Murnaui utca, 1908

Nyári tájkép, 1909

Színes élet

Szobabelső, 1909

Szobabelső, 1909

Kandinszkij színköre, a színek pólusai

1910-ben megfesti első absztrakt akvarelljét, ezután is pontosan megkomponált színeket és formákat, érvénybe juttatja az abszrakciót (nem ő készíti az első absztrakt képet, ez 1903-ban születik meg, egy Smidthalls nevű festőtől). Magától persze elutasítja az absztrakt meghatározást, ő magát konkrétnak nevezte, szerinte az absztrakció nem a természettel és a világgal való teljes szakítás (hiszen ha elszakítjuk a természettől színt-formát, a végeredmény értéke csupán egy nyakkendő mintájával vetekedhetik). Nála minden elem fontos jelentéssel bír – akár impressziós vagy asszociációs kapcsolat van a valóság és ábrázolás között, akár pszichológiai tan. Komoly szín és formaelméleti munkákat ír, felállítja saját színkörét. A színeket meleg-hideg (aszerint, hogy a kékhez vagy sárgához állnak-e közelebb), világos-sötét szinteken osztályozza. A meleg színek a szemlélő felé nyitják a képet. Életélményéből szinte receptszerűen leírva társítja pszichikai, lelki, zenei impresszióit mindegyikhez. Őrült sárga föld trombitál az égi kékkel, aki világosan fuvolázik, királyan csellózik, sötéten nagybőgőzik, mélyen orgonál, feketével keverve pedig menthetetlenül szomorú. Tompa fagott-hangú, beteges, fáradt ibolya az egészséges és erős naranccsal, kinek hangja templomharangként cseng. Eltökélt, önmagán kívül is forrongó, tubahangon szóló vörös férfias érettsége a közömbös, nyugodt hegedűhangú zölddel. Fekete félelem, zenei űr a fehérszínű végtelen hallgatással szemben. Festői kottázás, színek és formák tudatos kombinálása, szimbólumok: gyűlöletes fekete pont vagy háromszög, a flórát és faunát megjelenítő rózsa és kutya, szeretetet sugárzó gömb. Impressziók című képsorozatát a természetben tapasztalt benyomásai alapján festette meg, az Improvizációk ösztönös asszociációit, elfojtott belső hangjait rögzítik, a Kompozíciók pedig hosszú előkészítő munka után születtek meg, lassan kibontakozó belső érzelemvilággal. Az orosz szellemi háttér, a moszkvai hagymakupolák is felbukkannak itt-ott. A művészettörténészek „drámai korszaknak” nevezték el 1910-től 1920-ig tartó alkotói ciklusát.

Drámai korszak

A képek sorrendben:

Apró örömök, 1913

Cím nélkül,1914

Délvidék, 1917

Fehéren, 1920

Fekete folt, 1912

Fekete vonások II, 1913

Impresszió V.

Improvizáció 23, 1913

Improvizáció, 1914

Improvizáció 20, 1911

Improvizáció 31

Kép körrel, 1911

Kompozíció, 1913

Kompozíció barnán, 1919

Kompozíció tájkép, 1915

Kompozíció tájkép, 1916

Kompozíció

Kompizíció IV., 1911

Kompozíció V., 1911

Kompozíció VI., 1913

Tanulmány a VII. kompozícióhoz

Kompozíció VII., 1914

Kozákok, 1913

Moszkva, Zubov tér, 1916

Moszkvai külváros, 1916

Szürkében, 1919

A Bauhaus logója

1914 és 1921 között, ún. „hűvös korszakában” egyre több letisztult geometriai forma jelenik meg festményein, a moszkvai avantgárd hatására. Három évig az októberi forradalom után Moszkvában dolgozott, művészettörténetet oktatott és tananyagot adott ki, majd visszatért Németországba. A berlini Bauhaus körébe kerül, hét kiállításon vesz részt. A geometriai alapelemek között egyre kevesebb élő dolgot veszünk észre, s a meleg, burjánzó színek átadják helyüket a hűvösöknek és ridegeknek, ezek sokszor diszharmonikus kapcsolatban állnak egymással. A körre fókuszál, mint a tökéletesség, a teljesség szimbóluma. „Egy háromszög és egy kör kijelölt pontjának találkozása nem kevésbé hatásos, mint amikor Isten és Ádám ujja összeér Michelangelo jóvoltából.” – mondja.

Hűvös korszak

A képek sorrendben:

Apró világok

Emeletek (Bauhaus folyóirat címlapja)

Cím nélkül, 1920

Fehér ovális, 1919

Kompozíció VIII.

Különféle körök

Moszkva I., 1916

Sárga-vörös-kék

Vörös folt

1933, Hitler hatalomra jut, Kandinszkij menekül. Geometriáját viszi, menti Párizsba, egy szűk kis lakásba, mosókonyhájából kialakítja műhelyét, és csendes magányában tökélyre viszi festészetét. Párizsban ekkor még nem ismerték a geometrikus képzőművészeti kifejezés Kandinszkij által használt formáját, valahol a szürrealizmus és kubizmus között mozogtak. Utolsó alkotói szakaszában (amit „biomorfikus absztrakció”-ként neveztek el) a színvilág életre kelését, megbizsergését láthatjuk, kiteljesedik a vidám, ugráló, meleg színekkel, a képek megtelnek felismerhetetlen, földöntúli alakokkal – találunk puhatestű tengeri lényt, zigótaformát, az állattan legkülönfélébb prototípusait; mindez ismét a szláv népművészet világához közelíti a képeket. Öregkorára nem a megnyugvó bölcsesség, távolbalátó romantika jellemzi: fortyog és bugyog, meg- és magába olvaszt maga körül mindent, kisgyermek, kisgyermek marad végig.

Biomorfikus absztrakció

A képek, sorrendben: 
Égszínkék
Kompozíció IX.
Kompozíció X.
Kordában tört lendület
Színpompás együttes

Miklya-Luzsányi Eszter, 2012. július 4.