Néhai Névai Alekszandrián

Alekszandr Nyevszkij nagyfejedelem szobra a nevét viselő
templom előtt Uszty-Izsorában

Sztálin elvtárs gondterhelten járkál fel s alá írószobájában, az éjszaka már rég leszállt, egész Moszkvában csak az ő íróasztali lámpája ég, hiszen nagy gondban van a nép vezetője, nagy gondban. A németek fegyverkeznek, Lebensraum – üvölti a kis bajszos, merthogy nekik kell a tér. Mit tegyünk, mit tegyünk, a nagyfőnök koponyája majd szétrobban, mégis mit képzel magáról ez a kis mitugrász, itt vagyunk több millióan, erősek vagyunk, egyek vagyunk, hősök vagyunk, nagyok vagyunk!

Másnap irodájába hívatja Ejzenstejnt, megbízható filmesét, ide figyelj, lenne neked valami. Lovag kéne ide, egy hős. Nagy és megrendíthetetlen, egész oroszságunk védnöke és jelképe. A jégmezőinké.

A Kijevi Rusz felbomlása idején, fejedelemségek kialakulása és a főbb központok

Novgorod, 1236, kereskedőhajók futnak ki és be, a rakparton kalapácsok, fűrészek és fújtatók zaja, ordibálás – ide még egy zsákot, kifogytam a szögből, gyerünk-gyerünk, holnap úton kell lenni – pár utcával beljebb a pazar, messzi földön híres piac hangjai és illatai, gazdag bojár vezetők sietnek a vecsére, adó vagy nem-adó, háború vagy nem-háború, iga vagy nem-iga. Az arisztokrácia – természetesen ha kellően meggazdagszol, ami Novgorodban nem nehéz, fejed felszeged és már bojár is vagy – irányította vecse (’tanács’) a novgorodi nagyfejedelmet is ellenőrzi, fejedelemsége csak névleges, persze a csapatok élére őt állítjuk ki, ha lennének óriásplakátok, az ő arcával reklámoznánk tisztes nemesi köztársaságunkat. Alexandr herceg nincs még tizenhat éves, máris reklámarc, édespapa révén, aki Vlagyimirban székel és Rjurikovics, hát muszáj volt az ideküldött pejhedző állú kamaszgyereket a nagyfejedelmi székben látni, ha nem akarunk a vlagyimiri fejedelemségnek adózni. Még mindig a legjobb megoldás, ez a kölyök úgyse nagyon szól bele semmibe, eszik és alszik, esetleg nősül, gyerekeket nemz, jól elvan. 

A keresztes lovagok egyesülnek a Német Lovagrenddel, a litvánok és a svédek északról fegyverkeznek, Batu kán lekaszabolta az összes harcképes fiatalunkat, felégette az összes utánpótlást jelentő falut és várost, s mindhárom sereg itt van a nyakunkon. A bojár urak behúzzák a fejüket, tessék Szása, lépj valamit, mégiscsak te vagy a fejedelmünk. Alexandr nagyot fohászkodik, perelj Uram perlőimmel, kardot fog és megy a Néva-partra. Az Izsora folyó vígan ömlik a Névába, az izsora törzs főnöke vígan súgja a nagyfejedelem fülébe a svéd királyi csapatok helyzetét. Saját csapatai (druzsinája) és a novgorodi haderő a meglepetés erejével szereznek nevet a nagyfejedelemnek, alattvalói elnevezik Nyevszkijnek, azaz Névai-nak.

Ajjaj, baj lesz itt – a vecse egésze megrendül, mit kezdjünk ezzel a kis mitugrásszal, nagy arccal jön ide vissza, a nép ünnepli, közben elvesztette serege nagy részét, a tatárok jönnek, a németek jönnek, a dánok jönnek, ezt meg itt ünneplik, ő meg azt hiszi, tényleg nagy. Na, majd mi kézbe vesszük a dolgokat, nem kell nekünk fejedelem, nem kell nekünk Nyevszkij – és köpnek egyet. Alexandr menekül, vissza az apjához, jaj papa most mi legyen, Jaroszlav csak legyint, ne félj, csak higgy, jönnek még a mi utcánkba. És a papa jól látta, másfél hónap múlva Pszkov német kézen, a lovagrend csapatai harminc versztára a várostól, a vecse reszket. 1241 elején küldött kopog Jaroszlavnál, kéne nekünk valaki, aki visszaver és megvéd, Alexandr pedig emelt fővel vonul vissza városába.

Pszkov visszavétele

Északon a csudok (észtek) földjeit, majd Pszkovot foglalja vissza, végül eljön 1242. április ötödike, a híres jégcsata időpontja. A gyengén felfegyverzett, gyalogos, ám annál nagyobb létszámmal bíró orosz sereg a Csúd tó jegére csalogatja a keresztes nehézlovasságot, ék alakban előretörő seregüket mélyen maguk közé engedik, és oldalról morzsolják fel a német-dán egyesült lovagokat. Fejvesztve menekülnek, a lovak össze-vissza nyargalásznak a jégen, az orosz hős vitézek diadalittasan üvöltenek. Ekkor szól közbe az orosz tavasz, lévén már április van, mintha csak egy olcsó dramaturgiai fogás lenne – a tó jege beszakad. Persze több ortodox veszik oda, mint keresztes, de ismerjük már a történelem több pontjáról az oroszok létszámbeli fölényéből következő ember-pazarlását – így is jóval több győztes katona tér vissza diadalmenetben Novgorodba, mint ahány német és dán hadifoglyot hoznak.

Miután a nyugatiakat letudta, Nyevszkij kelet felé fordul, most már ideje lenne kezdeni valamit ezekkel a húzott szeműekkel is, Batu kán is igen bosszankodik már a behódolást megtagadó Novgorod, Kijev és Vlagyimir miatt. Jaroszlavot is még a nagykán nevezte ki annak idején a vlagyimiri székbe – természetesen megfelelő juttatások fejében –, úgynevezett nagyfejedelmi jarlik oklevelet kapott. Évente meg kell jelennie pompás ajándékokkal megrakodva Karakorumban, a nagykán székhelyén, ám Güjük nagykán anyja 1245-46. évi látogatásakor megmérgezi, apátlanul hagyva a Jaroszlavics fiúkat és az orosz nemzetet. A vlagyimiri jarlikra Nyevszkij a legesélyesebb, a káni udvartól többízbeni szívélyes meghívót kap, ám a Güjük mamától tartva mindet visszautasítja. Öccse, Andrej előbb elfogadja a meghívást, majd felcicomázva bátyja szemébe nevet – neszeneked, megyek és megszerzem azt a jarlikot! Ezt már Alexandr sem hagyhatja szó nélkül, utána indul, és Batu udvarában utol is éri. A kán pár hónapnyi várakozás után engedi csak tovább őket, türelmesen kivárja, míg Güjük meghal, anyja már nem zavar több vizet, és a nagyfejedelmi cím megkaparintására is több esélyük van. Karakorumban fordul a kocka, Andrej szárnyal, Szása koppan, a nagykán Batu számításait áthúzva – és neki alaposan beintve, erre nem számítottál Batukám, mi? – megszegi a szokás diktálta szabályokat. A vlagyimiri nagykáni jarlikot a másodszülött Andrej kapja, míg Nyevszkij boldoguljon csak a mongol hordák által feldúlt-felgyújtott-kiirtott-porig rombolt Kijevi székben.

Nyevszkijt ábrázoló ikon a XVIII. századból

Szása türelmes, apjától megtanulta a jössz-te-még-az-én-utcámba (öcsikém) trükköt, alig négy-öt évet kell várnia, s hopp, az öcsike már szervezkedik is a tatárok ellen, felkelést robbant ki, no jó, akkor most lóra pattanunk és megszerezzük azt a Vlagyimirt. Előbb Batunál, majd Möngke nagykánnál elfogyasztott ünnepi vacsorák során szépen bemártja szövetkező öccsét, s láss csodát, hálából mit kap a kezébe – csak nem egy nagyfejedelmi oklevelet! Vlagyimir, Kijev és Novgorod, oroszföld atyja! Novgorodba fiát, Vaszilijt küldi – ahogyan apja őt, úgy tűnik Novgorod a rjurikbeavatás próbavárosa –, bár a makacs bojárok megint lázadoznak, nem kell nekünk kiküldött fejedelem, majd mi választunk gyengekezűt, de Alexandr felnőtt ám közben, és visszaülteti helyére fiát.

Bár a nyugati fenyegetést már régen letudta, azért most rendesen meggyűlik a baja a tatár-orosz látszatbéke fenntartásával. Mikor a novgorodi bojárság megtagadja az adófizetést a tatár hivatalnokoknak és fellázadnak – Vaszilijjal az élen – Nyevszkij mérlegel: megadom a szabadságot nekik, lázadozzanak csak, érezzék szabadnak magukat, ez tökjó, de ott a Horda, azok nem csak Novgorod ellen fognak vonulni, hanem egész Oroszország ellen, ez így nem lesz jó, barátocskáim! Összeszedi saját és Batu seregét, a város – és fia – ellen vonul, megbékíti a bojárokat és maga csikarja ki belőlük az adót. Miután a Volgai Horda szuverén állammá válik, a nyomás egyre nagyobb az oroszokon, a lázadozást nem lehet már kompromisszumokkal vagy véres csatározásokkal eldönteni, az egységet és a részleges függetlenséget viszont fenn kell tartani, a negyvenéves Nyevszkij Szaraj városába utazik. Az asztalt – vagy szőnyeget, esetleg a nagykán sátrát – ütve eléri a viszonylagos szabadság visszaállítását, sőt még Berke kán követeléseit is megtagadja, miszerint az orosz alattvalók besorozásával növelje a tatár hadat az iráni háborúhoz. Szaraji látogatása során megbetegszik, és a visszaút alatt, pár hónap múlva, 1263. november tizennegyedikén, Gorogyecben meghal.

Nyikolaj Cserkasov Nyevszkijként az Ejzenstejn-filmben (1936, Jégmezők lovagja)

Pazar – áll fel Sztálin elvtárs vörös foteléből, a vásznon még villog a figyelmeztető felirat; „Oroszország mindenkit szeretettel vár, aki békével jön, de kard által vész, ki karddal támad rá.” – pontosan erre gondoltam drága Ejzenstejn elvtárs, ilyen az orosz hős, ilyen az orosz lélek, ilyen az oroszság! Ezek után merjenek a németek megmoccanni, beszakad a jég alattuk.

Prokofjev zenéje az Ejzenstejn-filmhez

Miklya-Luzsányi Eszter, 2012. július 15.