Első számú beszámoló, avagy a blog teljes körű átalakítása

Örömmel jelentem szóval, hogy minden határon átengedtek minket, az időátállítást túléltük és minden csomagunk megvan, így ezennel a blog eddigi felületét - talán ideiglenesen - átalakítom beszámolófelületté. Szeretném úgy írni a bejegyzéseket, hogy az utánunk jövők (khm, Eszter, khm) is kapjanak elég hasznos infót, szóval a laikus érdeklődőktől előre is elnézést a néhol tán unalmas részletezésért.

Nos, kezdem az elején, a vonatút rettentően hosszú, volt aki végigaludta, mások végigitták, hogy mi mivel ütöttük el az időt, arra már őszintén nem emlékszem :) A probléma az volt igazából, hogy nagyon kicsi volt a kupé, ahogy beraktuk az összes cuccunkat, az ágyakon kívül volt még két embernyi állóhely és a többi csomag. Három ágy volt egymás fölött, és a középsőt le lehetett hajtani, vagy lehajtottuk és mindenki leült az alsón vagy kinyitottuk és mindenki feküdt, mert felülni meg nem volt hely. Mások többet panaszkodtak, de végül is kibírható volt, jobb szerintem, mint a sok illetéket kifizetni a reptéren, meg a plusz pízeket a csomagokra. A vámon sem volt semmi, annyit kérdeztek hogy van-e nálunk gyógyszer, azt mondtuk, hogy csak c-vitamin meg fájdalomcsillapító, és így egyik csomagot sem nyittatták ki. Ami viszont nagyon rossz volt, hogy mindkét határra éjjel kettő magasságában érkeztünk meg, és elég kaki volt nyitva tartani a szemünket, meg koncentrálni, mikor mit kérnek meg kérdeznek - oroszul.

Amint megérkeztünk a kijevszkajára (pályaudvar), Balázs már ott várt minket, aki fogott gyorsan egy fekete taxit. A taxis elvitt minket 3000 rubelért, 13 főt meg az összes cuccot (ami nem volt kevés, volt, aki három bőrönd két utazótáska plusz kistáskák kombóval érkezett), szóval fejenként 300 rubel volt a fuvar, ami 2100 forint. Fél óra alatt a Puskinnál voltunk, ami ugyebár a koli meg az egyetem egyben. Bejelentkeztünk, megkaptuk a jó kis tizenharmadik emeleti szobánkat - ami itt ugye 14. emelet, mert a földszint az első -, nincs is vele semmi gond, csak a liftezés hosszú. Bár pont azt beszéltük, hogy az ötödikre felliftezni is kb. ugyanannyi, csak ha éjszaka kikapcsolják a lifteket, akkor kell többet  lépcsőzni. A blokkunk egy háromágyas, egy kétágyas szobából, előtérből meg fürdőből áll, én egy debreceni csajjal vagyok a háromágyasban, és még nem tudjuk eldönteni, hogy szeretnénk-e, hogy ha beraknának mellénk valami idegent, mert jáú is lenne meg nem is. Egyébként nagyonis elfogadható meg lakható az egész, mindenkinek jut íróasztal is, szekrény is rendesen, még ilyen kis éjjeliszekrények is vannak. :) Az egyetlen para, hogy előg hideg a szoba, mert az épület sarkában vagyunk, plusz ugye a tetején, és az ablak nem szigetel rendesen. Majd betömködjük valami újságpapírral, vagy ilyesmi. Internetet úgy érdemes csinálni, hogy minden szobára (öt személyenként) kihozni egy routert, egy személyre megvenni a kolis netet, és szétszórni. Így 800 rubel/hó eloszlik nálunk négy felé, és 200 rubel (1400 forint) szerintem nem vészes a netért.

A bevásárlásról meg az árakról majd később írok, egyelőre csak annyit, hogy a "közelben" (a moszkvai közel az kb. 20 perc sétát jelent), a következő metróállomásnál van egy Auchan (ami nekik ашан сити), szerintem nagyon is elfogadható árakkal. A cigi egyébként tényleg nagyon olcsó, én egy kék west-tel indítottam, 20 szálas, és 48 rubel volt egy doboz (336 forint). Az ukrán határon sajnos nem lehet cigit átvinni, csak negyven szálat per kopf, szóval ezen még dolgozunk, hogy lehetne megoldani, hogy azért csak vigyünk valamennyit.

Ma délelőtt találkoztunk egyébként a nővel is, aki majd a beszédpraktikákat tartja, nagyon cuki, ennyi becézést még nem hallottam, neki mindenki моя радость meg зайчик мой és a többi és a többi, megvan mindenről a saját véleménye, imádja a macskákat, és azt vallja, hogy a nő szépsége a sok alvásban rejlik, illetve a dohányzás és az ivás igenis egészséges. Minden nap háromszor másfél óránk lesz, ebből négy óra beszédgyakorlat vele, egy óra hallásértés, két óra frazeológia, két óra kortárs orosz irodalom meg egy óra országismeret/kultúra. A beosztást még nem kaptuk meg, majd holnap reggel kiteszik a falra, és onnan leírkáljuk magunknak.

Nos, egyelőre ennyit, kaptok még pár képet a vonatról meg a szobáról, aztán megyünk, mert gyönyörű az idő (kb. 15-18 fok és süt a nap), és mindenki rugdos kifelé minket az intézetből, mert még egyszer nem lesz ilyen idő. Megnézzük a vörös teret meg a vaszilij székesegyházat magunknak, ha már úgyis itt vagyunk.

Nyomjuk a bulit

Fánnyi, Eszter és Orsi (vele vagyok egy szobában)

A blokkunk, szemben a kétágyas, jobbra meg a mi háromágyasunk

Birodalom

És a Birodalomból ennyi az enyém

Kilátás az ablakból 1.

Kilátás az ablakból 2.

Csókoltatok mindenkit :)

Korai Bunyin-versek, fordítás

Jobb híján, mivel nem hiszem, hogy a közeljövőben bárhol is publikálnám, ide teszem ki a versfordításaimat, amivel megnyertem az idei szláv tanszéki hallgatói műfordítói pályázat vers kategóriáját. Előbb két korai Bunyin-vers, alatta pedig további négy bolgár vers fordítása, szintén a pályázatra készültek. Olvassátok őket szeretettel.

Ivan Alekszejevics Bunyin

Ivan Alekszejevis Bunyin: Fagy Minden csillag mintát ragyog, A Tejút fénye szétsugárzik, S foszforeszkál az udvaron A hócsillám takarta pázsit. Ezüst-fagyoskék bűvölet, Az Órión – mintha mesélne! – Csillagpajzsa téged követ Az égboltról a jégfehérre. Mint fénypor füstölög a hó, S gyengéden-tétován kivillan, Lazán válladon táncoló Jeges szőrmédből csillagillat – Mint csillogó fülbevaló, Sötétből villan két szemedben, Ezüstfényű pillák alól Mohó rajongás fénye rebben.

Ivan Alekszejevics Bunyin: Este

A boldogság nekünk mindig csak emlék,

De nézd csak, itt van mindenütt. Talán

a pajta mögé bújó őszi kert, és

Az ablakon beömlő tisztaság.

Az óceánkék égen, mint fehér, kis

Vitorlás, horgonyzó felhő ragyog.

Kevés, mit látunk és tudunk, de mégis

A boldogság, mi ismertként adott.

Nyitott ablakom párkányára rebben,

Bekémlel egy madárka. És szemem

A könyvről pillanatra elveszem.

A nap lemegy, az ég mind üresebben,

A szérüben a gép csendben marad…

S látom: minden öröm bennem fakad.

Bolgár versek fordítása

Borisz Hrisztov

Borisz Hrisztov: Szomorúság

  

Hova is mehetnénk, hova bújhatnánk el

ebben a városban, nyári váróban.

Ahol a madár még elrepülni sem mer,

s a kő egy karcolástól lángra kapna.

Délelőtti órák járnak meg-megállva,

mint ezredszerre klimpírozott skála,

s a mellkasunkra tetovált kobaltkék

hajókban porrá törnek sorra.

Napestig csavargunk, lézengő párok,

a nap perzselő sapkája alatt,

vidéki gondolkodókra váró

szakadatlan szomorúsággal.

A kiszáradó folyó felett a hídon

csak ácsorgunk az égető csendben.

S hosszan vitázunk, filozofálunk, mit ér

a tengeri fauna-flóra.

Ivajlo Ivanov: Végigélés

 ... és lassan végigég a nyár

az ősz közelgő nagy tüzében.

A karmazsinvörösben lángoló

Juharlevél is mind lehullik.

És áttetsző rezedaként át-

világítja a lágy nyír titkát,

Hogy éjszaka mint csontváz ragyog:

Elfeledett emlékládikó.

S a távolban, a domb mögött,

mielőtt befedné a köd,

Az erdőben

Végsőt lobban a nap.

És az ágak

kapillárisok.

Veszelin Hancsev: Élek

 Élek.

Minden felizzik bennem

fehéren.

Élek.

Elesem, kíntól ordítok.

Élek.

Nem a betegség gyötör.

Az gyötör, hogy legyőztek.

Élek.

Íjhúrként remeg mindenem.

Élek.

Elégek, láztól kiáltok.

Élek.

Nem a láztól reszketek,

a dühtől,

hogy megálltam.

Élek.

Emberek, fájnak az elakadt percek.

Élek.

Az elvesztett utak felől üvöltök.

Élek.

Emberek,

születést kérek,

Atanasz Dalcsev

és nem halált.

Élek.

Fel nem tárt világ üvölt bennem.

Élek.

Elpusztulnék,

ha nem ordítanék a kíntól.

Élek.

Emberek, íme a diagnózisom:

Élek.

Atanasz Dalcsev: Kórház

  

A városi kórházban az a fehérre meszelt kórterem,

a fehér ágyak szorosan a fal mellé állítva,

és rajtuk az arcok, azok a mélabús és sápadt

arcok, mint a rideg, téli köd, mindegyik mélysárga.

A tiszta, fehér ágyneműn azok a fekete kezek,

mint téli havon hagyott fekete, meztelen ágak,

azok a száraz kezek, és a félresikerült, beteg

mosolyok, és a szemek, mik talán már más fényt látnak.

A csönd, és az alkony, és azok a portól és esőtől

barázdált, szomorú ablakok légypiszokkal teli,

és ahogy az óriás falióra csak zörög és zörög,

mint a közelgő vég nehéz lépései.

Miklya-Luzsányi Eszter, 2013. július 27.

Петербургский миф, мечта Пётра Первого - A Pétervári Mítosz, Első Péter álma

Медный всадник - Pjotr lovasszobra Pétervárott

Pjotr, a Nagy egyszer álmodott egy nagyot, mocsárra építi a várost - a sztorit ugyebár ismerjük több forrásból is, a mesebeli királynak háromszor kell újjáépítenie a várat, míg az megáll az ingoványos talajon. A mi cárunk ablakot akar nyitni Európára, kikötőváros a Balti-tenger partján, voltaképpen a középkori Novgorod városállam szerepében (a több részfejedelemségre tagolt Kijevi Rusz maradványainak egyik tagja, virágzó kereskedőváros, az európai Hanza szövetség tagja (!), demokratikus bojárköztársaság), nos csináljuk meg ezt, kicsit északabbra, kicsit hidegebbre, kicsit aranyabbra, kicsit oroszabbra! 

Pjotr a Néva-deltát választja ki, a mocsaras területen járni se lehet, szekerek süllyednek az iszapba, emberek vesztik életüket, de Pjotr hajthatatlan, le kell csapolni, meg kell rigolyázni, olyan nincs, hogy egy folyó miatt ne teljesüljön amit megálmodtam, s az emberek indulnak megint, csapolnak és folyótelvezetnek, földet hordanak és árkot ásnak, és láss csodát, a talaj járható lesz, a Néva szelíden csordogál a Balti felé, s a város lassan épül. Pont úgy, ahogy Pjotr megálmodta. Pjotr, a Nagy minden rétegre gondol, külön háztípusokat terveztet mindegyikőjük számára, lehessen csak megállapítani a tető formájából, az ablak keretéből, a kapu szárnyaiból, a fal szögeiből, hogy kereskedővel, iparossal, bojárral, szolgával, orosszal, bolgárral, lengyellel, némettel, ortodoxszal van-e dolgunk.

Az orosz irodalomtudományban létezik egy fogalom, a pétervári mítosz, voltaképpen a pétervári létet jelenti. Egy ilyen lehetetlen helyen épül város, aminek létezni sem lenne joga, csodával határos módon mégis itt billeg két világ - Európa és Ázsia, észak és dél - között, hol, ha nem itt kezdődnek a csodák, Bergengócia, a mesék földje. Ebben a városban minden megtörténhet, életre kel a szobor, leugrik egy orr és állami tanácsos lesz, a prostinak a múzsa-szerep, az erkölcsös feleségnek a könnyűvérű nőcske álcája jut, a macska metrójegyet vált, s az ördög a földön jár. Hol, ha nem Pétervárott, akinek ez mindene (который составляет всё).

Табель о рангах - Rangtáblázat

Pjotr, a Nagy egyedül van, ő maga is belátja, hogy egymaga nem tudja megváltoztatni egy egész ország életvitelét, életmódját, életszínvonalát. Reformjaival a nemességet célozza meg, a bojároktól (vezető nemesség) a nincstelen szabadokig jogilag egyesíti őket, előírja nekik, hogy ha rangjukat meg akarják tartani, két kötelességet kell teljesíteniük: 15 év alatt kötelező a művelődés, utána pedig katonai vagy polgári szolgálatot vállalni. Bevezeti a rangtáblázatot, mely 14 fokozatból áll, a kistitkártól a kancellárig, a közkatonától a tábornagyig, a hajóbiztostól a vezértengernagyig. A 15 éves fiú a táblázat alján lép be a szolgálatba, s tehetségének, szorgalmának, ügyességének köszönhetően addig jut el, amíg tud. Ezzel a nemességet teljesen nyitottá teszi, akár a jobbágysorból is lehetséges volt a felemelkedés - elviekben, egyébként nem túl sok ilyen esetről tudunk -, hiszen egyszerűen csak el kellett szegődnie katonának, s onnantól a rangtáblázat alapján egyenes volt az út felfelé - a 11. szinttől meg is kapta a személyes nemességet. A klasszikus pétervári kisember (csinovnyik) a 14. rangtól nem tud feljebb emelkedni, létezéséhez Pétervár sajátos rangon (csin, чин) alapuló hierarchiája szükséges. Pjotr, a Nagy létrehozta Pétervár felszabadulást, szabadságot, lehetőségeket sejtető, ám mégis fullasztó, nyomasztó, korrupción alapuló demokratikus nemesi rendszerét.

Bojár viselet a reformok előttről

Pjotr, a Nagy egy tollvonással átírja a bojárok addigi nyugodtan ortodox életét, a minden órában megszólaló harangjelzést megszünteti, helyette egyetlen ágyúlövés jelzi a napfelkeltét - tessék felébredni a folytonos, bódító egyhangúságból, kikelni reggel az ágyból és tenni a dolgod. A hosszú, köpenyszerű oroszos ruhát az európai - és a francia után közelsége miatt főleg a lengyel és magyar divat szerint, hogy hízzon a májunk itthon - viselethez igazítja, az ortodoxiát jelentő szakállra adót vet ki. A köpeny belelóg a sárba, a szakállba bolhák költöznek, hát cseréljétek le - mondja papíron, voltaképpen látni sem akarja a túlzottan ájtatoskodó, figyelem-, idő- és pénzrabló egyház hatalmas szerepét az államában és vezetői, a bojárok életében, ő világi nemességet akar, világi embereket, akik az állam működésén munkálkodnak - akiknek az állam az egyházuk.

A reform előtti és utáni viselet egyszerre látható

Pjotr, a Nagy reformjait csak a nemesekre terjesztette ki, a jobbágyok és szolgák így még jobban elszakadtak a városiaktól, a röghöz kötés véglegessé vált, az adóterhek egyre súlyosbodnak - s a két réteg közti szakadék egyre nő. A távolodás felismerése és kezelése a mai napig rákfenéje az orosz társadalomnak, nem csupán gazdasági, társadalmi, de nyelvi és kulturális harcait is megvívta Puskin, Gogol, Turgenyev, Dosztojevszkij (francia vagy orosz? magas szalonkultúra vagy népi folklór? líra vagy próza? - az egész XIX. századon végigívelt a vita). 

"Nagy Péter megparancsolta Oroszországnak, hogy művelődjék, erre Oroszország egy évszázaddal később Puskin alakjával válaszolt." 

Herzen

Miklya-Luzsányi Eszter

2012. december 28.

Бедный, бедный мой Евгений - Szegény, szegény Jevgenyijem

 Ajánlom ezt az írást 

Attila öcsémnek,

szúrás nélkül 

- ő jól tudja, miért.

 

Anyegin (már megbocsássatok, most oroszul fogom írni, Онегин-nak, teljesen más karaktere van, ha "o"-val kezdődik. Hogy miért is "o"-val kezdik az oroszok? A hangsúly miatt (ami az "e"-n van) az előtte lévő, eredetileg "o" hangra kevesebb energia jut, ezért "o" és "a" közötti hangot képeznek. A nevet egyébként az angolok és tudomásom szerint minden más nép "o"-val írták át, csak a magyarok mentek a fülük szerint, és kezdik "a"-val szegény, szegény Jevgenyijünk nevét. szóval Онегин) olvas. A korszak legmenőbb - még Nyugat-Európában is menőnek számító - könyvtárát állította össze, kortárs (!) romantikus szerzők művéből, s kedvenceit kiválogatva, gondosan végigtanulmányozgatva széljegyzeteket készít a könyvek margójára. Dolgozószobájának falán Byron és Napóleon portréja, a két, korszakot felkavaró kortársé, fiatal zseniké. De minderről mikor tájékoztatlak kedves olvasóm? Csak miután végigolvastál hat fejezetet, kialakítottad magadban az általános Онегин-képet, elhitted, hogy ő unatkozik, ásítozik, egyáltalában nem csinál semmit - sőt, unalomból megöli barátját -, ezek után megmutatom neked a dolgozószobáját. Nem bírod már átírni az eddig kialakított Онегин-képet a fejedben? Azt mondod, nagy könyvtára van, portrék vannak a falon, naés? Ha-ha. Beugrottál. Nem vagy elég vájtfülű. Nem ismered fel igazában.

Онегин egy híres, liberális nyugat-európai egyetemet végzett - minekutána drága Puskinunk hangsúlyozta, hogy a tizenéves Jevgenyij tanítóját szélnek eresztették, így a fiatalember is szabaddá vált, mint a szél, hangsúlyozza, hogy a szabadságával aligha tudott mit kezdeni a kis tudatlan; majd Lenszkijjel való beszélgetése során kiderül, hogy hoppá-hoppá, csak elment nyugatra, csak tanult valamit a felvilágosultaktól, ha mást nem, nyugat-európai liberális eszméket biztos. Köszi, Alekszandr Szergejevics! Онегин éles és hosszan tartó vitákat folytat Lenszkijjel, mintha csak a bölcsészek közé csöppenne az ember, ahol sok esetben nem a vita kimeneteléért, hanem magáért a vitázásért vitáznak, Онегин is rácuppan az egyetlen emberre a környezetében, akivel meg tudja magát értetni - még ha merőben különbözőek is, bár annyira nem merőben, mint Larinéktól -, akivel át tudja beszélni a benne felmerülő gondolatokat, aki egyetlen szellemi társa lehet. S Puskinnak ismét köszönjük, hogy eljátssza a barátság komolytalanságát, mondván: "tétlenségből - beismerem - a jó barátság így terem." Igen. Köszi. Elhitted, kedves olvasóm? Ha-ha. Онегин keresi a szellemi partnert, mert Онегин-nek nincsen szellemi partnere se Pétervárott, se vidéken. Az ő hibája? Lehet, hogy nem létezik az adott kor Oroszországában az az ember, akivel Онегин egy szinten áll, akit nem néz le? (Mert persze hiába partner Lenszkij, őt is lenézi, a német romantika az angol romantikát nem hatja meg.)

Онегин Adam Smith-t olvas. Azt az Adam Smith-t, aki megteremti a klasszikus közgazdaság alapjait. Azt az Adam Smith-t, aki elátkozza a rabszolgamunkát (lásd: jobbágyság) és munkamegosztásra buzdít. Azt az Adam Smith-t, aki elítéli az állam hatalmas szerepét a nemzeti gazdaságban. Azt az Adam Smith-t, aki önérdekűeknek, önzőknek nevezi a politikusokat. Azt az Adam Smith-t, aki mindezt 1779-ben mondja ki. Онегин elolvas egy Smith könyvet, tizenéves fejjel, majd odaáll az apja elé, és elmondja neki, hogy ezt így, azt meg amúgy kéne. Az apja persze nem hallgat rá és tönkremegy inkább. 

Онегин reformál. Liberális reformokat vezet be birtokán, megkönnyíti a jobbágyok terheit - fel nem szabadítja őket, mert azt még nem tehetné meg -, de könnyíti az adózási rendszert, ami valljuk be, a korban igencsak különc - és fölöttébb előrehaladott - húzás volt. Drága Alekszandr mit mond? Időtöltésképpen, unalomból tette mindezt szegény, szegény Jevgenyijem, semmi komoly célja nem volt vele, mindez csupán főúri szeszély. Megint elhitted drága olvasóm? Megint beugrottál? Ha-ha. Vegyél csak készpénznek, vegyél mindent annak, amit csak a narrátorom szájába adok, úgysem az valójában. Te beugrasz, elítéled Онегин-t, miközben nem is látod. Csak mert elhiszed, amit kijelentek róla.

Онегин dekabrista. No jó, nem áll be a sorba és megy forradalmat szítani - mert nincs kivel szítani? Mert nincs kit szítani? Mert nincs kit mozgásra bírni? - de vallja az elveket, persze csak miután mélyen elgondolkodott rajta. Nem csinál semmit? Ha-ha, elhitted, amikor leírtam, hogy ásítozik és unja magát? A komoly, elméleti dekabrista berendezkedést éppen ezzel a jobbágyreformmal viszi át a gyakorlatba, próbálja ki.

Онегин pedáns. Oнегин tisztítja a körmét, Онегин mindennap új ruhát vesz fel, Онегин mindennap fürdik. Fúj. Ficsúr. Fúj, ügyel a higiénére. Fúj, tiszta. Fúj. Nem áll be a vidéki földesurak zsíros szakállú, olajpecsétes háziköntösű, egyáltalán pálinkától bűzlő szájú sorába, hanem ügyel mandzsettája és inggallérja makulátlan tisztaságára. Dendis, fúj. Megint elhitted, mikor azt mondtam fúj? Persze, valójában csak annyit kellett volna mondanom, hogy dendis, fúj nélkül. Na de abban nem lenne semmi vicc, mindenki rájönne, hogy a ficsúrság nem külcsíny, nem főúri kedély és időtöltés, hanem a belső tartalmat fejezi ki, ezzel ad bizonyságot szellemiségének ápoltságáról is. Онегин-t kinevetik, új inget vett fel már megint, kikeféltette a frakkját, megtisztította a körmét. Онегин végignéz a nevetőkön és lenéz rájuk. Le.

 

Ониегин-t nem lehet felmenteni. Онегин egy fasz. Онегин önfejű, önérdekű, de Онегин nem lusta és legfőképpen nem felesleges. (Az első felesleges ember [лишный человек] egyébként a jó 10-15 évvel későbbi Pecsorin, a Korunk hőse c. Lermontov regény szereplője. Csak mondom.) A klasszikus felesleges ember otthon ül, mondjuk ki sem kel este hatig az ágyból, már ha akkor kikel, álmodozik arról, hogy mit csinálhatna (nem nagyszabású tervek ezek, csupán levélírás vagy hajvágás!), s persze végül nem csinál semmit, és ami a legfontosabb: nem is akar. A felesleges ember unalmas. A felesleges ember érdektelen. Онегин nem csinál semmit - mondjuk ez sem igaz, de tegyük fel, hogy ez a semmi mindaz a sok minden, amire hivatva van, amihez tehetsége volna. Mindezt nem unalomból nem teszi meg. Nem azért létezik a cselekvés hiánya, mert nincsen kedve hozzá. Nem. Azért nem cselekszik, mert nem látja értelmét. Mert nincsen tere. A cári birodalomban nincs egy saját asztala (ahogy anyám mondaná), ahová kiteríthetné magát: tessék itt vagyok, kezdjetek velem valamit, bármit. A cári birodalom nem kíváncsi a tehetségére. Онегин tisztán lát mindent. Онегин tudja, hogy neki nem ott kellene lennie, ahol van, de Онегин félreáll és azt mondja: nem kellek nektek? Akkor tessék, csináljátok, lássuk mire mentek nélkülem, de figyellek titeket. A felesleges emberrel nem tudunk egy szobában maradni, mert belefulladunk az oxigénhiányba, Онегин-nel nem tudunk egy szobában maradni, mert jéggé fagyunk.

S hogy miért nem lehet felmenteni? Amiért nem mondhatja senki azt, hogy a tehetségét félreteszi, mert nincsen tere. Онегин-nek a személyiségével kellett volna teret ütnie magának a cári birodalomba, sőt, szétütni a cári birodalmat. Nem lehet felmenteni a félreállásáért, de teljes mértékben meg lehet érteni döntését.

Pjotr Jakovlevics Csaadajev, Puskin barátja.
A napóleoni háborúban huszártiszt, nyugat-európai
szellemiséget tükröző nyolc filozófiai leveléről híres.
Ezekben a cári birodalmat és a pravoszláviát kritizálja.
Élete során egy levél jelent meg, minekutána az újságot
bezárták, szerkesztőjét Szibériába száműzték, Csaadajevet
pedig élete végéig háziőrizetre ítélték.

Puskinnak el kellett rejtenie a mennyei cári birodalmat kritizáló felhangokat az Онегин-ben, úgy, hogy a mennyei cári cenzúra mindezt ne találja meg. Valóban, ki fog odafigyelni egy fiatalemberre, aki unalomból ezt-azt változtatgat a birtokán? Ki fog odafigyelni egy fiatalemberre, akinek bölcs apja nem hallgat liberális tanácsaira? Ki fog odafigyelni egy fiatalemberre, aki különcmódon figyel öltözködésére? S lám, a cenzúra nem vette észre, s Puskinnak sem kellett kihúznia.
Puskinnak továbbá ábrázolnia kellett kortársait: a cári birodalomban benn- (és életben-) maradni akaró fiatal nemeseknek nem volt más választása, mint hogy katonatisztek, csinovnyikok, földesurak legyenek. Ezek a fiúk lehet, hogy jártak Európában, lehet, hogy vallják az éppen ott dúló felvilágosult eszméket, de ha nem akarnak háziőrizetbe, esetleg Szibériába kerülni, szépen becsukják a szájukat, esetleg csupán szalonokban nyitják ki, a női vendégek szórakoztatására, de egyébként behúzhatják a farkukat tövig. És szolgálhatnak a hazának. Hogy ne legyenek feleslegesek.

Miklya-Luzsányi Eszter, 2012. november. 7.

Kőkemény nő, már amúgy férfiasan

Figyelem! Az alább közölt képek mindegyike a Longeron Galeria és Alekszandr Sumcov tulajdona!

Ahogy belebotlottam grafikáiba, rögtön megszerettem szomorú, megnyúlt színekkel teli világát, s bár azonnal láttam a nevét, nem tudtam társítani a férfinevet a nőies alakokkal. (Tudvalevő, hogy az orosz nevekről ránézésre meglehet állapítani, hogy férfi vagy női név e, hiszen a női nevek végére mindig odabiggyesztenek egy a-t vagy já-t, hogy beleilljen a ragozásba.) Szüleink generációjába tartozó (1967-ben született Omszkban) kortárs grafikus, akvarellel dolgozik. Munkáit magyar viszonylatban Szegedi Katalinéhoz tudnám hasonlítani. Csak jobban meg kell nézni a képeket, s rögtön észre lehet venni a temérdek nőiség között azt a pár vonást, ami rögtön markánssá teszi a képet.

Arus Vocmus néven lett ismert (Аруш Воцмуш), essel és cével ejtve (á er u es, vé o cé em u es), ami eredeti neve, a Sura Sumcov (Шура Шумцов) megfordítása. (A Sura az Alexandr becézése.) Szibériában született, a fehérség kellős közepére, ez a fehérség mintha örök nyomot hagyna összes akvarelljén: nagy fehér terek, melyek sosem üresek, mindenki érzékelheti telítettségüket.

Az egyetemet Krímen végezte, a Fekete-tenger, tengermotívum, hajók és kikötők témája sorra vissza- és visszatér nála.

slideshow | Viewer

Egyes grafikái mesébeillő könnyedséggel ábrázolják mindazt a csodát, ami a fejéből épp kipattan.

slideshow | Viewer

Máskor mintha a századelőbe, a belle époque-ba kalandozna, megszokott kecsességgel festve meg a gőzösöket, teáscsészéket és lovakat.

 

slideshow | Viewer

Városi témájú képei is ugyanerről a dinamizmusról árulkodnak.

slideshow | Viewer

Ahol felbukkan a nő, ott van a fanszőrzet, a nagy combok és a pajzán harisnyakötők hada is. Nehogy azt mondjuk rá, hogy csak nőiesség jellemzi!

slideshow | Viewer

Nézzetek meg még több akvarellt itt, itt és itt, és grafikát itt!

Néhai Névai Alekszandrián

Alekszandr Nyevszkij nagyfejedelem szobra a nevét viselő
templom előtt Uszty-Izsorában

Sztálin elvtárs gondterhelten járkál fel s alá írószobájában, az éjszaka már rég leszállt, egész Moszkvában csak az ő íróasztali lámpája ég, hiszen nagy gondban van a nép vezetője, nagy gondban. A németek fegyverkeznek, Lebensraum – üvölti a kis bajszos, merthogy nekik kell a tér. Mit tegyünk, mit tegyünk, a nagyfőnök koponyája majd szétrobban, mégis mit képzel magáról ez a kis mitugrász, itt vagyunk több millióan, erősek vagyunk, egyek vagyunk, hősök vagyunk, nagyok vagyunk!

Másnap irodájába hívatja Ejzenstejnt, megbízható filmesét, ide figyelj, lenne neked valami. Lovag kéne ide, egy hős. Nagy és megrendíthetetlen, egész oroszságunk védnöke és jelképe. A jégmezőinké.

A Kijevi Rusz felbomlása idején, fejedelemségek kialakulása és a főbb központok

Novgorod, 1236, kereskedőhajók futnak ki és be, a rakparton kalapácsok, fűrészek és fújtatók zaja, ordibálás – ide még egy zsákot, kifogytam a szögből, gyerünk-gyerünk, holnap úton kell lenni – pár utcával beljebb a pazar, messzi földön híres piac hangjai és illatai, gazdag bojár vezetők sietnek a vecsére, adó vagy nem-adó, háború vagy nem-háború, iga vagy nem-iga. Az arisztokrácia – természetesen ha kellően meggazdagszol, ami Novgorodban nem nehéz, fejed felszeged és már bojár is vagy – irányította vecse (’tanács’) a novgorodi nagyfejedelmet is ellenőrzi, fejedelemsége csak névleges, persze a csapatok élére őt állítjuk ki, ha lennének óriásplakátok, az ő arcával reklámoznánk tisztes nemesi köztársaságunkat. Alexandr herceg nincs még tizenhat éves, máris reklámarc, édespapa révén, aki Vlagyimirban székel és Rjurikovics, hát muszáj volt az ideküldött pejhedző állú kamaszgyereket a nagyfejedelmi székben látni, ha nem akarunk a vlagyimiri fejedelemségnek adózni. Még mindig a legjobb megoldás, ez a kölyök úgyse nagyon szól bele semmibe, eszik és alszik, esetleg nősül, gyerekeket nemz, jól elvan. 

A keresztes lovagok egyesülnek a Német Lovagrenddel, a litvánok és a svédek északról fegyverkeznek, Batu kán lekaszabolta az összes harcképes fiatalunkat, felégette az összes utánpótlást jelentő falut és várost, s mindhárom sereg itt van a nyakunkon. A bojár urak behúzzák a fejüket, tessék Szása, lépj valamit, mégiscsak te vagy a fejedelmünk. Alexandr nagyot fohászkodik, perelj Uram perlőimmel, kardot fog és megy a Néva-partra. Az Izsora folyó vígan ömlik a Névába, az izsora törzs főnöke vígan súgja a nagyfejedelem fülébe a svéd királyi csapatok helyzetét. Saját csapatai (druzsinája) és a novgorodi haderő a meglepetés erejével szereznek nevet a nagyfejedelemnek, alattvalói elnevezik Nyevszkijnek, azaz Névai-nak.

Ajjaj, baj lesz itt – a vecse egésze megrendül, mit kezdjünk ezzel a kis mitugrásszal, nagy arccal jön ide vissza, a nép ünnepli, közben elvesztette serege nagy részét, a tatárok jönnek, a németek jönnek, a dánok jönnek, ezt meg itt ünneplik, ő meg azt hiszi, tényleg nagy. Na, majd mi kézbe vesszük a dolgokat, nem kell nekünk fejedelem, nem kell nekünk Nyevszkij – és köpnek egyet. Alexandr menekül, vissza az apjához, jaj papa most mi legyen, Jaroszlav csak legyint, ne félj, csak higgy, jönnek még a mi utcánkba. És a papa jól látta, másfél hónap múlva Pszkov német kézen, a lovagrend csapatai harminc versztára a várostól, a vecse reszket. 1241 elején küldött kopog Jaroszlavnál, kéne nekünk valaki, aki visszaver és megvéd, Alexandr pedig emelt fővel vonul vissza városába.

Pszkov visszavétele

Északon a csudok (észtek) földjeit, majd Pszkovot foglalja vissza, végül eljön 1242. április ötödike, a híres jégcsata időpontja. A gyengén felfegyverzett, gyalogos, ám annál nagyobb létszámmal bíró orosz sereg a Csúd tó jegére csalogatja a keresztes nehézlovasságot, ék alakban előretörő seregüket mélyen maguk közé engedik, és oldalról morzsolják fel a német-dán egyesült lovagokat. Fejvesztve menekülnek, a lovak össze-vissza nyargalásznak a jégen, az orosz hős vitézek diadalittasan üvöltenek. Ekkor szól közbe az orosz tavasz, lévén már április van, mintha csak egy olcsó dramaturgiai fogás lenne – a tó jege beszakad. Persze több ortodox veszik oda, mint keresztes, de ismerjük már a történelem több pontjáról az oroszok létszámbeli fölényéből következő ember-pazarlását – így is jóval több győztes katona tér vissza diadalmenetben Novgorodba, mint ahány német és dán hadifoglyot hoznak.

Miután a nyugatiakat letudta, Nyevszkij kelet felé fordul, most már ideje lenne kezdeni valamit ezekkel a húzott szeműekkel is, Batu kán is igen bosszankodik már a behódolást megtagadó Novgorod, Kijev és Vlagyimir miatt. Jaroszlavot is még a nagykán nevezte ki annak idején a vlagyimiri székbe – természetesen megfelelő juttatások fejében –, úgynevezett nagyfejedelmi jarlik oklevelet kapott. Évente meg kell jelennie pompás ajándékokkal megrakodva Karakorumban, a nagykán székhelyén, ám Güjük nagykán anyja 1245-46. évi látogatásakor megmérgezi, apátlanul hagyva a Jaroszlavics fiúkat és az orosz nemzetet. A vlagyimiri jarlikra Nyevszkij a legesélyesebb, a káni udvartól többízbeni szívélyes meghívót kap, ám a Güjük mamától tartva mindet visszautasítja. Öccse, Andrej előbb elfogadja a meghívást, majd felcicomázva bátyja szemébe nevet – neszeneked, megyek és megszerzem azt a jarlikot! Ezt már Alexandr sem hagyhatja szó nélkül, utána indul, és Batu udvarában utol is éri. A kán pár hónapnyi várakozás után engedi csak tovább őket, türelmesen kivárja, míg Güjük meghal, anyja már nem zavar több vizet, és a nagyfejedelmi cím megkaparintására is több esélyük van. Karakorumban fordul a kocka, Andrej szárnyal, Szása koppan, a nagykán Batu számításait áthúzva – és neki alaposan beintve, erre nem számítottál Batukám, mi? – megszegi a szokás diktálta szabályokat. A vlagyimiri nagykáni jarlikot a másodszülött Andrej kapja, míg Nyevszkij boldoguljon csak a mongol hordák által feldúlt-felgyújtott-kiirtott-porig rombolt Kijevi székben.

Nyevszkijt ábrázoló ikon a XVIII. századból

Szása türelmes, apjától megtanulta a jössz-te-még-az-én-utcámba (öcsikém) trükköt, alig négy-öt évet kell várnia, s hopp, az öcsike már szervezkedik is a tatárok ellen, felkelést robbant ki, no jó, akkor most lóra pattanunk és megszerezzük azt a Vlagyimirt. Előbb Batunál, majd Möngke nagykánnál elfogyasztott ünnepi vacsorák során szépen bemártja szövetkező öccsét, s láss csodát, hálából mit kap a kezébe – csak nem egy nagyfejedelmi oklevelet! Vlagyimir, Kijev és Novgorod, oroszföld atyja! Novgorodba fiát, Vaszilijt küldi – ahogyan apja őt, úgy tűnik Novgorod a rjurikbeavatás próbavárosa –, bár a makacs bojárok megint lázadoznak, nem kell nekünk kiküldött fejedelem, majd mi választunk gyengekezűt, de Alexandr felnőtt ám közben, és visszaülteti helyére fiát.

Bár a nyugati fenyegetést már régen letudta, azért most rendesen meggyűlik a baja a tatár-orosz látszatbéke fenntartásával. Mikor a novgorodi bojárság megtagadja az adófizetést a tatár hivatalnokoknak és fellázadnak – Vaszilijjal az élen – Nyevszkij mérlegel: megadom a szabadságot nekik, lázadozzanak csak, érezzék szabadnak magukat, ez tökjó, de ott a Horda, azok nem csak Novgorod ellen fognak vonulni, hanem egész Oroszország ellen, ez így nem lesz jó, barátocskáim! Összeszedi saját és Batu seregét, a város – és fia – ellen vonul, megbékíti a bojárokat és maga csikarja ki belőlük az adót. Miután a Volgai Horda szuverén állammá válik, a nyomás egyre nagyobb az oroszokon, a lázadozást nem lehet már kompromisszumokkal vagy véres csatározásokkal eldönteni, az egységet és a részleges függetlenséget viszont fenn kell tartani, a negyvenéves Nyevszkij Szaraj városába utazik. Az asztalt – vagy szőnyeget, esetleg a nagykán sátrát – ütve eléri a viszonylagos szabadság visszaállítását, sőt még Berke kán követeléseit is megtagadja, miszerint az orosz alattvalók besorozásával növelje a tatár hadat az iráni háborúhoz. Szaraji látogatása során megbetegszik, és a visszaút alatt, pár hónap múlva, 1263. november tizennegyedikén, Gorogyecben meghal.

Nyikolaj Cserkasov Nyevszkijként az Ejzenstejn-filmben (1936, Jégmezők lovagja)

Pazar – áll fel Sztálin elvtárs vörös foteléből, a vásznon még villog a figyelmeztető felirat; „Oroszország mindenkit szeretettel vár, aki békével jön, de kard által vész, ki karddal támad rá.” – pontosan erre gondoltam drága Ejzenstejn elvtárs, ilyen az orosz hős, ilyen az orosz lélek, ilyen az oroszság! Ezek után merjenek a németek megmoccanni, beszakad a jég alattuk.

Prokofjev zenéje az Ejzenstejn-filmhez

Miklya-Luzsányi Eszter, 2012. július 15.