Nem vesztem el sehol, és nyugtasson meg mindenkit (azt a három-négy embert), aki követi a blogomat, hogy minden nap gondoltam arra, hogy bejegyzést kéne írni, csak hát olyan kemény taposással kellett az utóbbi időben kinn tartani a fejem a vízből hogy ne fulladjak meg, hogy mindent belepréseltem, csak a blogírás csúszott ki belőle. De most már valahogy elhordtam a fejem fölül a feladatokat, úgyhogy belefér ez is, kezdődjék hát egy gigantoösszefoglaló, az elmúlt egy - vagy inkább két hónapról.Először is a megszokással kezdeném, ha a családommal skypeolok, mindig kérdezik, hogy és hogy birod, élvezed-e még, pörögsz-e még, stb. Hát gyerekek az a hatalmas őszinte igazság, hogy itt is vannak ám hétköznapok, sőt, túlnyomórészt hétköznapok vannak, amikor megy a meló ezerrel, megvan a rutinod és tudod mikor hova kell menned. Nem látunk minden nap aranykupolákat és recsitáló szerzeteseket, nem megyünk minden nap a tretyakovba, nem úszunk minden nap a Moszkvában (fujj!). Főleg harmadévesként már a vállamon van a szakdolgozat is, plusz ezernyi beadandó otthonra, hogy ne csússzak az egyetemmel attól, hogy kint vagyok, plusz még persze az itteni feladatok.
No igen, az insztitutba nem kell túl sokat tanulni, sőt, szinte semmit - egy óra van, a fonetika, amiből minden órán felelünk, eddig feleltem kétszer, először kettest kaptam mert nem voltam hajlandó szó szerint bemagolni egy egy oldalas dialógust, másodszor meg nagyontökjól felmondtam az anyagot és nem adott rá jegyet, szóval kb. semmi értelme nincs, egy kis orosz logikával megfűszerezve -, de a többi órán semmi számonkérés nincsen. Az irodalom nagyon jó, már nyelvileg is tartok - tartunk - ott, hogy érdemileg is tudunk elemezni, gondolatokat kifejezni, és egyre jobbak az órák. Persze az már kiderült, hogy a lexikai tudásom valahogy frissebb, mint a többieké (tudok pl. neveket csatolni korszakokhoz, meg ilyenek, hú meg hű), úgyhogy a tanárnő is megjegyzett. Egyszer meg is dícsért, hogy eredeti gondolataim vannak, mert egy versben az állt, hogy "ha majd eljönnek értem", kérdezte, hogy kire gondol (Ahmatova: Rekviem), én meg mondtam hogy hát a halál, csak hát azt nem vettem figyelembe, hogy többes számban volt az ige, és nem stimmelt a dolog (mert igazából a titkosrendőrös feketeautós fickókra gondolt, hogy mikor viszik Szibériába). No de mindegy, lényeg, hogy aktívkodom nagyon irodalmon, meg úgy igyekszem minden órára bejárni. Az irodalomról jut eszembe most előjött pár olvasnivaló, ami a modern orosz irodalom alapköve, nyugaton meg alig-alig ismerjük, úgyhogy következzen egy kis szünet, könyvajánlóval:
- Alekszandr Blok: Tizenketten (az Október első irodalmi reprezentációja - kérésre küldöm pdfben)
- Anna Ahmatova: Rekviem (ciklus)
- Szologub: A sátán hintája (vers - kérésre küldöm pdfben)
- Balmont: Emlékezés egy amszterdami estére (ez igazából oroszul nagyon izgalmas, a hangfestés miatt, magyarul nyilván nem sikerült átadni)
- Vjacseszlav Ivanov: Szerelem (vers, gyönyörű!)
Egy kis kitérő után visszatérek a témámhoz, voltaképpen nyilván érdemes bejárni órákra, mert bár alig van értelme, hisz nem tanulunk túl sok tényanyagot (irodalmon, frazeológián és országismereten kívül), azért jó dolog, ha minőségi orosz nyelvet hallgatok a nap cirka 4-5 órájában, így elég gyorsan fejlődik az oroszom - főleg a hallásértés. Na mert beszélni nem beszélünk túl sokat órákon, nyilván inkább a megértésre szorítkozik a tananyag, de hát ez is több, mint a semmi.
Nyelvhasználatilag legtöbbet az előző héten fejlődtem, határozottan érzem magamon, amikor itt volt Szilárd (fene se gondolta volna, mi? :D) Szóval az volt a szitu, hogy ugye nem a koli meg az insztitut védett falai között kellett boldogulni, ahol tuti puhára esel és/vagy elkapnak - mármint kommunikáció- és nyelvügyileg, mert hogy tudják, hogy külföldi vagy és esetleg nem beszélsz olyan jól, ezért nyilván mindenki lényegesen megértőbb, mint odakint a nagyvilágban -, hanem kimentünk Moszkvába, teljesen egyedül. Azért tudjátok rólam, hogy még magyarul is jobban szeretek inkább nem kommunikálni, főleg idegenekkel, ha ott van más, hagyom - sőt, lököm -, hogy ő kommunikáljon. Na, idegen nyelven ez megszázszorozódott, sőt megezredelődött (vagymi), és az insztituton kívül nem igen kommunikáltam eddig oroszul, maximum kézzel-lábbal és egy-két szóval, ha nagyon muszáj volt. Mikor Szilárd jött, teljesen más szituációba csöppentem, nagyon sok mindent kellett elintézni az oroszokkal, nyilván oroszul, mert angolul tényleg senki sem tud, és intézni kellett a szállást (ez még egy külön sztori), a regisztrációt, mindenféle belépőt, vásárlást és egyéb megnyilvánulást. Szóval mikor csütörtökön visszajöttem a koliba úgy éreztem, sokkal jobban meg a beszéd, gond és gondolkodás nélkül szólalok meg, mindig eszembe jut az adekvát válasz, lehet, hogy éppen nem ragozom be rendesen, de ez már apró kérdés (na persze Palásti nem ezt mondaná :D), ami még majd csiszolódik a következő két hónap alatt szerintem. Szóban valahogy már szélesebb választékban jutnak eszembe a szavak, és nem csak egy 20 szavas szólistából válogat a szürkeállományom, hanem bonyolultabb igék is könnyedén eszembe jutnak, úgyhogy boldog vagyok :)
A megszokásról csak annyit, hogy meglepően könnyen megy, megszokás alatt itt most a külföldet, idegen nyelvet-országot-szokásokat, stb... értek, nem tűnik valahogy olyan vészesnek, mint ahogy a határátkelős pszichológiai cikkekben szoktam erről olvasni, a lényeg csupán az, hogy mindig legyen valami elfoglaltságod, mindig legyen dolgod, és akkor gördülékenyen megy minden - nyilván ez speckó nálam megy így, mások lehet hogy máshogy dolgozzák ezt fel. Szóval ha beállt a napi rutin, nagyjából másfél-két hónap alatt megszokja az ember, nyilván vannak mélyrepülések, amikor nem fogja fel az agyad az idegen szövegelést - igen, volt egy-másfél hét, amíg egyszerűen nem tudtam megérteni az oroszt, valahogy túltelítődött az agyam, és egyszerű kérdést nem tudtam megérteni, csak tíz perc múlva, amikor kiléptünk már a szituációból. Ezen egyébként az segített, amikor egy este összeültünk a koreaiakkal meg kínaiakkal, és megbeszéltük magyarok (mert mi voltunk többségben), hogy csak oroszul beszélünk vagy angolul, hogy értsék ők is, nyilván angolul nem tudok, maradt az orosz. Kis vodka után megoldódik az ember nyelve, és persze rögtön eszembe jutottak az orosz szavak, mások is hibákkal beszéltek oroszul, így hát végigbeszélgettük az éjszakát oroszul. Ez volt az egyetlen hosszabb mélyrepüléses periódusom eddig, úgy kb a második hónap elején valahogy. Azóta nagyon jól megy, főleg, mint mondtam, az előző hét után.
Szilárd tehát egy hétig volt itt, nagyon izgalmasan kezdődött a hét, első repülése, persze parázott nagyon. Én kimentem elé a reptérre - a Vnukovóra -, ott vártam két órát, előbb kiírták, hogy fél órát késik a gép, aztán egyszer csak látom, hogy az van kiírva, hogy a gép leszállt a Seremetyjevón. Na mondom nagyonfenomenális, tudniillik a Vnukovó a város déli szélétől fél órára, a Seremetyjevó meg az északi szélétől fél órára van, hívtam Szilárdot, persze ki volt kapcsolva a gép miatt, megint kb 15 percbe került míg elértem, folyamatosan forródróton voltunk, hogy akkor most mit csináljunk - csináltam is otthonra egy hatalmas számlát, mert ugye 500 forint a hívás fogadása, 600 forint a hívás indítása, az sms meg 200 körül van, de muszáj volt megoldani a problémát. A vége az lett, hogy átrobogtam a Seremetyjevóra át a városon, röpke két és fél óra alatt, így a várt négy óra helyett sikerült kilenckor találkoznunk. Közben hívnom kellett többször is a szállodát, hogy mikor menjünk, mikor tudunk menni, meddig van recepció, stb. Persze mindezt oroszul, és hát pffff. Végül kb hajnali egykor sikerült bejelentkezni a szobánkba, ami ugye olcsó kis szoba volt egy apró hostelben a központban. Összesen nyolc napért fizettünk 11.200 rubelt, ami a legolcsóbb kategória volt, a szoba pedig egy franciaágy volt összesen, előtte kb. fél méter hellyel, ablak nélkül, közös fürdővel és konyhával és ingyenkávéval. Kicsit szűkös volt, de a lényeg az volt, hogy legyen egy kis privát terünk, és hogy együtt tudjunk lenni, és ez megvolt. :) 
Körbemutogattam neki Moszkvát, szerintem elég sokat mentünk egy hét alatt és sokat is láttunk, megmutattam nyilván a Vörös teret, a Kremölt, a Sándor-kertet, a Vörös téren bementünk a Kazányi Istenanya templomba, gyönyörű odabent az ikonosztáz, érdemes is megnézni. Aztán még sétáltunk este a Moszkva partján, megnéztük kivilágítva a várost, az I. Péter szobrot, meg a Megváltó Krisztus székesegyházat. Voltunk még a Kolomenszkojén, arra rászántunk egy napot, mert be akartuk járni az egészet. Volt még mézvásár is, sikerült mézet venni, kóstolás után kiválasztottunk egy 300 rubeles almamézet (nagyon fincsi), és mondtam az eladónak ,hogy jó, akkor ebből adjon kétszáz rubelért - gondolván arra, hogy akkor adjon kétharmad kilót - , ő meg húzza a száját, hogy kétszáz rubelért? mondom igen, miért baj, nem tud kétszáz rubelért adni - gondolván még mindig arra, hogy kétharmad kilót adjon mjuk egy kilós vödörben -, erre adott egy kilót kétszázért. Na hát így jár az ember, ha már tud beszélni, de még nem érzi az adott nyelven a metakommunikációs jeleket. De legalább van finom mézem. Aztán voltunk még a Caricinóban, ez szintén cári terület volt, meg elmentünk még a Novogyevicsij monasztirhez. Akartam még Gorkij parkot, Győzelem parkot meg Veréb hegyet mutatni neki, csak nem fért bele, mert bár időben meg tudtuk volna csinálni, néha olyan fáradtak voltunk a sok sétától, hogy inkább otthon filmezünk egyet, mint mentünk. Még így is nagyon lefáradtunk a hét végére. Múzeumokba nem mentünk, mert a biológus lelkemet nem kötik le az összemázolt vásznak, de én már voltam ugye a Puskinban meg a Tretyakoban, mind a kettőt nagyon erősen ajánlom, aztán még a VDNHn az asztronautás múzeumban (ami diákoknak ingyenes mindig), hát az annyira nem kötött le, az menjen, akit érdekel az orosz űrrepülés. Mondjuk gyerekeknek is biztos izgalmas. 
Amit Szilárddal ettünk (merthogy igyekeztem neki igazi orosz unikumokat mutatni), az a konfetti - egyesével csomagolt bombonok, és kilóra lehet kapni. Legegyszerűbb, ha az ember bemegy egy nagyobb boltba (mi asanban vettük), oda ki van téve vagy ötven fajta, és abból válogat. Mi vettünk húszféléből kettőt - persze fajtánként le kellett mérni, de megérte. Aztán van még a csoki, nekem a Babajevszkij csokit ajánlották, ami valóban nagyon finom. Kipróbáltuk még a szárított halat, amit úgy kell elképzelni, mint a teknőskaját, jól megsózzák és sör mellé eszik, nekünk sikerült egy paprikás szárított polipot venni, nekem ízlett nagyon, Szilárdnak annyira nem. Vettünk még egy üveg vodkát is, fél litert 200 rubelért (kb 1400 forint), ami ugye nagyon olcsó, otthon a Kalinka kerül ennyibe, aminek körömlemosó utóíze van, és nem ismerek olyan embert, aki magában, nem keverve képes lenne meginni. Ennek viszont nagyon finom íze volt, még én is képes voltam magában meginni - pedig én még a pálinkát se szeretem nagyon. Kipróbáltuk savanyított uborkával, és tényleg működik a dolog. A ubi elveszi kicsit az utóízét a vodkának, és a kettő együtt nagyon finom. 
Ettünk még csebureket, ami töltött kelt tészta, kb kéttenyérnyi méretű, és sóssal töltik meg (a legfinomabb a túrós-tejfölös-kapros-fokhagymás töltelék volt, mmm), aztán gyorsan forró olajban kisütik mindkét oldalát. Én kettővel, Szilárd néggyel lakott jól, és olyan 50 rubel (350 ft) volt egy darab,ami szerintem szintén elég olcsó ár - főleg a központban. Moszkva-szerte vannak cseburecsnaják (cseburekezők), amik régi szovjet stílusban vannak megcsinálva félig menza-kocsma jellegű, de nagyon hangulatos. Ettünk még ugye saurmát, ami itt a gyros, csak nem pitába töltik, hanem egy vékonyra nyújtott nagy kerek lapba, amit felcsavarnak, és az oldalát megpirítják, így jó ropogós lesz. Kicsit olyasmi a tészta így megpirítva, mint a pászka, azért nyilván nem olyan kemény. A hús meg az öntet meg valahogy kicsit lágyabb, mint otthon, namegy úgy van feltekerve, hogy sokkal kényelmesebben és szebben lehet enni, mint az otthoni gyrost. Ha másért nem, a saurmáért visszajövünk még egyszer Moszkvába. :)
Anyáéktól szülinpomra bolsoj színházjegyet kaptunk, csütörtökön el is mentünk a Bolygó hollandi c. Wagner operára, németül énekeltek, és volt orosz felirat, hát mondanom sem kell ,hogy én a felirat alapján több szöveget megértettem, mint Szilárd a német alapján, de persze úgy is követhető volt a dolog. Voltak benne érdekességek, pl. mikor az első felvonás közepén a zenekar fényei kihunytak, a hollandi áriája közepén, a hollandi szép komótosan leült a hajója felvonójára, majd fél-egy perc múlva mikor visszajött a zenekar világítása, és újrakezdték a zenét, mintha mi sem történt volna, ülve áriázott tovább. Vagy a végén, amikor a naivának az eredeti darab szerint a tengerbe kéne fulladnia, így felszabadítván a hollandit a bolygástól, itt a harmadik felvonás egy kocsmabelsőben játszódott - gondolkoztunk is rajta, hogy na itt hogy fogják megoldani a fulladást (lehetett volna pedig borba is) -, és a végén a csaj kiöntött egy hordó puskaport és felrobbantott mindent. Namost csak annyi baj volt ezzel ,hogy a rendező úgy gondolta, hogy a robbanástól minden fénynek ki kell hunynia - persze a zenekarénak is, úgyhogy a robbanás utáni utolsó levezető két-három percet felvételről hallgattuk meg. :) De ezen furcsaságok ellenére nagyon szép és jó volt, el is határoztuk, hogy akármennyire gyűjtögetjük a garasokat Németországra, azért koncertekre el kéne járni, mert az élőzene valami hatalmas élmény, úgyhogy Szilárd már ki is nézett Pesten tavaszra valami koncertbérletet.
Azt hiszem, egyelőre csak ennyit tudok mondani, még átgondolom a dolgokat, és ha hiányzik valami, írok még egy bejegyzést.
Ja igen, még annyit, hogy jövőhét szerda-szombat Pétervárott fog telni, mert meg kell hosszabbítanunk a vízumunkat, amihez november 11-én le kell adni a dékánnak az útlevelet, és állítólag december közepéig nem is kapjuk vissza, útlevél nélkül meg nem mehetünk Pétervárra, úgyhogy gyorsan kellett cselekedni. Szóval a közeljövőben várható a pétervári bejegyzés is, már nagyon várom :)
