Figyelem! Az alább közölt képek mindegyike a Longeron Galeria és Alekszandr Sumcov tulajdona!
Ahogy
belebotlottam grafikáiba, rögtön megszerettem szomorú, megnyúlt
színekkel teli világát, s bár azonnal láttam a nevét, nem tudtam
társítani a férfinevet a nőies alakokkal. (Tudvalevő, hogy az orosz
nevekről ránézésre meglehet állapítani, hogy férfi vagy női név e,
hiszen a női nevek végére mindig odabiggyesztenek egy a-t vagy já-t,
hogy beleilljen a ragozásba.) Szüleink generációjába tartozó (1967-ben
született Omszkban) kortárs grafikus, akvarellel dolgozik. Munkáit
magyar viszonylatban Szegedi Katalinéhoz
tudnám hasonlítani. Csak jobban meg kell nézni a képeket, s rögtön
észre lehet venni a temérdek nőiség között azt a pár vonást, ami rögtön
markánssá teszi a képet.
Arus Vocmus néven lett ismert (Аруш Воцмуш), essel és cével ejtve (á er u es, vé o cé em u es), ami eredeti neve, a Sura Sumcov (Шура Шумцов) megfordítása. (A Sura az Alexandr becézése.) Szibériában
született, a fehérség kellős közepére, ez a fehérség mintha örök nyomot
hagyna összes akvarelljén: nagy fehér terek, melyek sosem üresek,
mindenki érzékelheti telítettségüket.
Az egyetemet Krímen végezte, a Fekete-tenger, tengermotívum, hajók és kikötők témája sorra vissza- és visszatér nála.
Egyes grafikái mesébeillő könnyedséggel ábrázolják mindazt a csodát, ami a fejéből épp kipattan.
Máskor mintha a századelőbe, a belle époque-ba kalandozna, megszokott kecsességgel festve meg a gőzösöket, teáscsészéket és lovakat.
Ahol felbukkan a nő, ott van a fanszőrzet, a nagy combok és a pajzán harisnyakötők hada is. Nehogy azt mondjuk rá, hogy csak nőiesség jellemzi!